Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
 

Május 11. 13:55

7.02. Mellbevágó problémák

 
 
 
 
 
 
Alyssa életrajza

Alyssa Milano anyja olasz divattervező, apja pedig filmzeneszerző. Brooklyn-ban született és egy Staten Island-i házban nőtt fel. Egy nap babysittere, aki táncosnő szeretett volna lenni, elvitte egy nyílt válogatásra, de nem ő, hanem Alyssa kapott egy szerepet. Hétévesen így anyjával turnézott az Annie című darabbal. 18 havi utazgatás után ifjú színészként már jó hírnévvel büszkélkedhetett, otthagyta az Annie-t és más produkciókban, szerepelt. Majd 1983-ban, tízévesen bekerült a Ki a főnök? című vígjátéksorozatba, mely szerepe igazi áttörésnek bizonyult. 1985-ben mellékszereplő volt a Commando c. filmben, amiben Arnold Schwarzenegger lányát alakította.

A 90-es években Alyssa el akarta hagyni az édes kislány szerepét és inkább szexi felnőtt nő imidzset akart. Ezt így is lett, mivel néhány érdekes film után az FHM magazin olvasói a 100 legszekszisebb nő közül 4. helyezést ért el 2001-ben és 2003-ban. 
1997-ben ismét egy sorozatban szerepelt, a Melrose Place-ban , ahol a kissé hisztis Jennifer Mancini alakította
Mikor 1998-ban a Melorse Place véget ért, egy új sorozatban kapott szerepet, a WB újonnan induló sorozatbán a Charmed-ben, ahol a legfiatalabb nővért, Phoebet alakítja, Holly Marie Combs és Shannen Doherty mellett, miután Shannen kilép Rose McGowan csatlakozik. De nem hagyja abba a filmezést sem, ugyani s 2001-ben a Suzi és Tekergő 2-Csibész a csavargó c rajzfilmben Csibész szerelmének Angelnek kölcsönzi  a hangját. Ezen felül még több filmben és sorozatban is szerepel (többek között a Dinotópiában)

Mióta a Charmed-nek vége, több produkcióban is szerepelt.

Alyssa rendelkezik 8 db tetoválással, rengeteg háziálattal, köztük lovakkal és madarakkal.

FILMOGRÁFIA:

 Pathology(2007)-Gwen

My name is Earl(2007)-Billie

The Blue Hour(2007)-Allegra

Kis Nagy színész (Sep, 2003) - Cyndi
Kiss the Bride
(2002) - Amy
Gyémántvadászok (2001) - Tracy Van der Byl
Én és Én, meg a tehén
(2000) - Amy
Suzie és a tekergő 2; Csibész, a csavargó (2000) - Angel (hang)
Charmed (1998-2006) - Phoebe Halliwell
Fantasy Island (October 1998) - Gina
Melrose Place (1997-Szeptember 1998) - Jennifer Mancini
Below Utopia (1997) - Suzanne
Pancsolj, Pancser!
(1997) - Hugo Dugay
Alaszka aranya
(1997) - Frances Ella Fitz
Kerge város
(1997) - Meg Winston
Félelem
 (1996) - Margo
Glory Daze (1996) - Chelsea
Elsőszámú közellenség
(1995) - Amaryllis
The Outer Limits (1995) - Hannah Valesic
The Surrogate (1995) - Amy Winslow
Embrace of the Vampire
(1994) - Charlotte
Conflict of Interest (1993) - Eve
Double Dragon
(1993) - Marian Delario
Confessions of a Sorority Girl
(1993) - Rita
Gyertyák a sötétben (1993) - Sylvia Velliste
The Long Island Lolita Story (1993) - Amy Fisher
Bárhol ér a reggel (1992) - Kimmy
Little Sister (1992) - Diana

Ágyúgolyófutam 3.- Tövig nyomd a pedált! (1989) - Lurleen

Amikor a partinak vége... (1988)

Autós iskola (1988) - Vanessa Crawford

A canterville-i kísértet (1986) - Jennifer

Kommandó (1985) - Jenny Matrix

 Ki a főnök? (1984) - Samantha Micelli

Old Enough (1984) - Diane

 
 
 
Indulás: 2005-10-16
 
modulnev

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.